Az elmúlt napokban azon tűnődtem, hogy ha a tömegközlekedési eszközöket az egyedi fizikai tulajdonságaik figyelembevételével környezetként értelmezzük, akkor vajon sajátosak-e a benne megjelenő emberi kapcsolatok is, és ha igen, akkor milyen jellegzetességekben nyilvánul meg az utasok egymással való kölcsönhatása? Az első dolog, ami eszembe jutott ezzel kapcsolatban az idős emberek és a többi utas viszonya.
Az utasok egy része már-már jelenségként értelmezi a nyugdíjasok, vagy ahogy ők hívják a "nyuggerek" magánakcióit a tömegközlekedés során. Sokaknál kiveri a biztosítékot az idős hölgyek által cipelt táskák (szerintük banyatankok) ide-oda pakolása, tologatása, az ajtóban való megállásuk, tötymörgésük, de vannak, akik illem ide, vagy oda az ülőhelyüket sem szívesen adják át nekik. Sok utas azzal magyarázza a negatív érzéseit, hogy az idős emberek tiszteletlenek, azt hiszik, hogy koruknál fogva nekik mindent szabad, és persze mindenben elsőbbséget élveznek. Véleményem szerint ebbe jócskán beleszólnak a környezet sajátosságai (is): a szűk tér, a folyamatosan változó utazóközönség és a kontextus, az idegen emberekkel történő túl közeli érintkezés, az emiatt kialakuló feszélyezettség, amik úgy vélem (ahogy ezt egy korábbi bejegyzésemben már részletesebben kifejtettem), hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyes viselkedési formák sokkal szembetűnőbbek, elkerülhetetlenebbek legyenek, emiatt akár bosszantóbbak is.
Szerencsére én kevés negatív élményt tudhatok a magaménak a témát illetően, legalábbis nem sok hagyott maradandó nyomot bennem, van azonban egy, amit soha nem fogok elfelejteni. Körülbelül két éve esett meg velem, hogy épp a 47-es villamossal tartottam hazafelé, és egy fontos telefonbeszélgetést folytattam az egyik családtagommal, amikor egyszer arra lettem figyelmes, hogy valaki lökdösi a vállamat. Egy 60-as éveiben járó férfi volt, aki közvetlenül azután, hogy felé néztem, ordítozni kezdett velem. A következőt mondat hagyta el a száját: "nem látod, hogy ott áll az az idős ember bottal? Ahelyett, hogy itt telefonálgatsz, inkább adnád át neki a helyedet! Hihetetlen, hova lett ez a világ, hogy milyenek ezek a mai fiatalok...", majd folytatva a monológját a következő megállóban leszállt.
A helyzet egyszerre volt megalázó és komikus, az említett bottal közlekedő bácsi ugyanis három ülésnyire állt tőlem, volt hozzá nálam közelebb eső nagyjábólvelem egykorú fiatal, akit szintén számon lehetett volna kérni a hely átadásának elmulasztása miatt, ráadásul az idős bácsitól közvetlenül jobbra (én a balja felől ültem) volt egy szabad elsőbbségi ülőhely is.
„Ezek a mai fiatalok, bezzeg a mi időnkben!” – hányszor halljuk ezt a mondatot. De fair általánosítani? Minden esetben tiszteletlenek vagyunk, amikor nem adjuk át a helyünket annak, aki látszólag jobban rá van utalva, mint mi? Tiszteletlenség nem észlelni azt az adott személyt? Vagy a tömegközlekedési eszközökre szállva lépten-nyomon azt kellene figyelnünk, hol van a járművön valaki, aki jobban rászorul a leülésre, mint mi? Biztos, hogy minden esetben csak a látható jelek alapján szükséges megítélnünk, kinek van nagyobb szüksége az ülőhelyre?
A sztereotípia, mely szerint a fiatalok nem tanúsítanak tiszteletet az idősebb korosztályok felé, és nem foglalkoznak csak a saját kényelmükkel, érdekeikkel, nem segítenek például a bőröndök, táskák le- és feltételében, vagy nem adják át maguktól a helyüket, abban a tekintetben talán megalapozott, hogy tapasztalható módon vannak, akik tényleg ilyenek. Ők inkább úgy tesznek, mintha észre sem vennék az idősebbet, a terhes kismamát vagy a kisgyermekkel utazót, amire kiváló eszköz lehet egy könyv vagy egy zenelejátszó (ezzel persze nem azt szeretném mondani, hogy ezért olvasunk vagy hallgatunk zenét utazás közben), de néha a levegőnek nézés, vagyis az elfordulás, és az ablakon való kitekintés a nyerő.
És míg az idősebb nemzedékek (persze nem mindenki) azt gondolják, hogy a fiatalok tiszteletlenek és önzőek, addig a fiatalok egy része is a hasonlóan gondolkodik a nyugdíjasokról: mindig elsőként akarnak le- és felszállni a járműre, megállnak az ajtóban, mert "úgyis leszállnak mindjárt" (két-három megállóval később akadályt képezve ezzel mások előtt), válogatnak az ülések közül, miközben feltartják a mögöttük várakozó tömeget, elvárják, hogy mindig segítsenek nekik, vagy épp ellenkezőleg, felháborodnak ha segítő kezet kínálsz. És így tovább.
Enyhe túlzással kifejezve valamiféle ellenszenv él a fiatalabb és az idősebb nemzedék között a tömegközlekedés során?
Szinte a végtelenségig sorolhatnánk, hogy miért bosszantóak, tiszteletnek az idősek és a fiatalok egymás számára, de akárhogy is, én úgy gondolom, hogy a tömegközlekedéskor figyelnünk kell(ene) egymásra, együtt utazunk, kölcsönhatásban vagyunk a környezetünkkel és egymással is. Adjuk át a helyünket, segítsünk a másiknak, ha úgy ítéljük meg, hogy szüksége van rá. Ha viszont nem tesszük (és ennek számtalan oka lehet, nem csak a tiszteletlenség és a nemtörődömség), akkor meg is lehet kérni a másikat, vannak még olyan fiatalok, akik készséggel átadják a helyüket, és szívesen segítenek. Ugyanakkor nem minden "banyatank" banyatank, vannak kedves és figyelmes nyugdíjasok is, akik mások figyelembevételével veszik igénybe a tömegközlekedést.
Érdekel, hogy milyen hatások érnek a tömegközlekedés során Budapesten? Kövesd a Budapestjárót a Facebookon!
Fotók: Szőnyi Judit
