A tömegközlekedés egyik legkényesebb témája a mozgólépcsők használatának módja, ennek legfőbb oka az, hogy jelentősen megoszlik az emberek véleménye arról, hogyan is kellene utazni rajtuk. Az egyik oldal képviselői azt mondják, hogy szükség van a bal és jobb oldali sáv különválasztására, vagyis hogy a jobb oldalon álljanak, a bal oldalon pedig sétáljanak az utasok. A másik tábor szerint a sávok szétosztása lassítja az utazóközönség haladását, és nem mellesleg bosszantó, sőt veszélyes is a mozgólépcsőn való gyaloglás. A harmadik, kevésbé szélsőséges csoportba azokat sorolnám, akik látva mindkét opcióban az előnyöket és a hátrányokat nem foglalnak állást egyik mellett sem. Tekintve, hogy a téma valóban mély indulatokat képes generálni, igyekszem én is az utóbbi nézetnek megfelelően pártatlanul, objektíven megközelíteni a kérdéskört.
A napokban a következő párbeszédnek lehettem a tanúja, miközben épp a mozgólépcsőn álltam:
- Még lökj is fel! – mondta a nő, mire a másik utas visszaszólt:
- Akkor ne állj az út közepére!
Csakhogy tisztázzam a szituációt: egy felfelé sétáló utas el akart menni egy nő mellett, aki azonban a mozgólépcső középen állt, a gyalogló ezért kissé meglökte, hogy elférjen mellette, innen pedig egyenes út vezetett a felháborodáshoz. És akkor most jön a kérdés: kinek van igaza, és mi alapján hozzunk ítéletet?
A mozgólépcsőn sétálást ellenzők álláspontját támasztja alá az M5 csatorna online felületén nem régen közölt cikk, mely szerint a Greenwichi Egyetem (friss) kutatása rámutatott, hogy az emberek csupán 25 százaléka sétál fel a mozgólépcsőn, a fennmaradó 75 százalék pedig egy helyben állva megvárja, hogy a lépcső vigye fel vagy le. Matematikailag ez azt jelenti, hogy az utasok egynegyede elfoglalja a közlekedésre alkalmas tér felét, amit ebben a vonatkozásban helypazarlásként értelmezhetünk.
A kísérlet három héten át tartott London egyik legforgalmasabb metrómegállójánál, Holbornnál, ahol az egyetem kutatói arra utasítgatták az utasokat, hogy hova álljanak a mozgólépcsőn. Az eredmények szerint az egyik mozgólépcső átlagosan reggel fél 9 és fél 10 között 12745 utast szállított, ez a szám az egymás mellé állással, tehát a sétálók kiiktatásával 16220-ra emelkedett. Véleményem szerint ezt az eredményt tekinthetjük egy elfogulatlan bizonyítéknak arra, hogy egymás mellett állva valóban több utast képes szállítani egy mozgólépcső, ez a mód tehát gyorsítja a fel- és lejutást. Csakhogy ez az elképzelés számomra egy kicsit robotszerű, mintha futószalagra helyeznének minket egyéni döntések nélkül.
A mozgólépcsőn sétálók ellen a leggyakrabban felhozott érv a következő kérdés: miért kell(ene) mozogni egy már amúgy is mozgó lépcsőn? A válasz szerintem három dologban rejlik:
1. a mozgólépcső is egy lépcső, a lépcső pedig azért van, hogy le- és felmásszanak rajta,
2. siet az adott illető,
3. őrjítő tud lenni egyes mozgólépcsők tempója.
Az utóbbi kettőt leginkább egy közúti közlekedéshez tudnám hasonlítani, amikor egy kétsávos, egyirányba haladó úton egy autó gyorsabban szeretne menni, mint a többi, vagy azért, mert siet, vagy azért, mert lassú számára az adott tempó. Erre pedig rendkívül hasznos az a plusz egy sáv, feltéve, ha nincs tele autóval, és van mód az előzésre.
Gondolhatjuk azt a mozgólépcsőn sétálókról, hogy a pillanatnyi érdekeiket mások érdekei fölé helyezik, hiszen a bal oldali sávban való gyaloglásukkal némileg lassítják a forgalmat, ahogy azt a kutatási eredmények is mutatják. Azt viszont sosem tudhatjuk, akárcsak az autós közlekedés esetén, hogy ki éppen hová, és miért siet annyira. Ugyanakkor bármilyen környezetről, helyzetről is legyen szó, bárkit bosszanthat az, ha az útjába állnak, és meggátolják a haladásban.
Van még egy fontos dolog: ugyan napjainkban már nincsenek kiírások arra vonatkozóan (legalábbis én már nagyon régóta nem találkoztam velük), hogy tegyük lehetővé mások számára a mozgólépcsőzés során a jobb oldali sávban való gyaloglást, de pár éve még voltak. Ez a hivatalos jelzés pedig nem csak felhívta a figyelmünket többé-kevésbé arra, hogyan cselekedjünk, de egy szokás elsajátítását is elősegítette. Felteszem ugyanis, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki anno innen tudta meg, hogy milyen szabály mentén kell mozgólépcsőzni.
Megfordítva a nézőpontunkat, feltételezhetjük, hogy a mozgólépcső jobb oldalán álldogálók lusták (merthogy vannak, akik ezt gondolják), de talán akad közöttük olyan is, akik mozgásszervi problémákkal vagy egyéb betegségekkel küzdenek, de az is lehet, hogy csak szimplán hosszú és fárasztó napon vannak túl. Ők csakugyan bosszankodhat(ná)nak azon, hogy a jobbra állás miatt némileg később érik el az úticéljukat, ráadásul egy-egy sétáló akár meg is zavarhatja a nyugalmukat.
Nehéz igazságot tenni, az viszont tény, hogy vannak helyzetek, amikor érdemes a közös jót az egyéni érdekek fölé helyezni, például csúcsforgalomban mindkét sávot álló pozícióra használni a gyorsabb közlekedésért. Azt pedig lássuk be, hogy matematika ide vagy oda a legtöbb ember számára nem jelent különösebb fáradtságot (ez alól természetesen kivételt képeznek azok, akik testi adottságuknál fogva nehézségekkel küzdenek), ha a jóval kisebb utas szám esetén nem zárják el az utat azok elől, akik várakozás helyett sétálni szeretnének a mozgólépcsőn. Nem árt belegondolni abba sem, hogy ha valaki mégsem így cselekszik, azt nem feltétlenül rosszindulatból teszi, lehet, hogy csak elfelejtkezett magáról vagy egyszerűen (még) nem ismeri ezt az íratlan szabályt. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a figyelemfelhívásnak a lökdösésen túl van más módja is, vagy a tömegközlekedés során megszűnünk értelmes emberi lények lenni, és elfelejtünk verbálisan kommunikálni?
Érdekel, hogy milyen hatások érnek a tömegközlekedés során Budapesten? Kövesd a Budapestjárót a Facebookon!
Fotók: Szőnyi Judit
