Képzeld el, hogy egy villamosmegállóban várakozol, és épp most áll meg előtted egy villamos. Elindulsz, hogy felszállj rá, ezúttal már a biztonsági sávot is figyelmen kívül hagyod, és átlépsz rajta. Ha van, akkor megnyomod az ajtónyitó gombot, kinyílik az ajtó, majd ha van lépcső és lépcsőválasztó cső, akkor az utóbbi jobb vagy baloldalán felszállsz a járműre, közben talán meg is fogod. Ezután körülnézel, hogy van-e szabad hely: ha van, akkor elindulsz felé, hogy helyet foglalj, de mivel közben elindul a jármű, meg-megkapaszkodsz egy-egy csőben, míg odaérsz. Ha nincs szabad ülőhely, akkor egy állóhelyet keresel, ahol meg tudsz kapaszkodni. Miért tetted mindezt így vagy egészen hasonlóan? Ha nem teljesen világos a kérdésem, felteszem kicsit konkrétabban: miért indultál el, amikor a villamos megérkezett, miért hagytad figyelmen kívül a biztonsági sávot, miért nyomtad meg az ajtónyitó gombot, miért léptél fel a lépcsőn keresztül a villamosra, néztél körül, és kerestél magadnak egy szabad álló/ülőhelyet, majd miért kapaszkodtál meg akkor, amikor a villamos elindult? Most talán felmerül benned a kérdés, hogy mégis hogyan kérdezhetek ilyen ostobaságokat, hiszen a válaszok maguktól értetődőek. Na, de ha egy kicsit másképp közelítjük meg a kérdéseket, akkor már nem is olyan biztos, hogy annyira nyilvánvaló rájuk a válasz. Vagy mégis?

Vegyünk most csak egy példát a felsoroltak közül, legyen mondjuk az utolsó: miért kapaszkodtál meg akkor, amikor a villamos elindult? A válaszod az lenne, mint az általam megkérdezett öt emberé, vagyis, hogy azért kapaszkodtál meg, mert a villamos hirtelen gyorsulása miatt elveszítheted az egyensúlyodat? Esetleg azért, mert a haladó jármű bármikor fékezhet, és a fizika törvényei alól te sem képezel kivételt? Röviden és tömören tehát azért, mert nem akarsz elesni?

Teljesen logikus válaszok, azonban én azt mondom, hogy másodlagosak, szerintem első körben azért tetted, mert a környezet, tehát a villamos kialakítása lehetővé tette, hogy megkapaszkodhass. Ha nem lennének kapaszkodók, értelemszerűen nem cselekedhetnél így, valószínűleg máshogy próbálnál meg védekezni a villamos gyorsulása/fékezése ellen. Például egyensúlyoznál vagy a falhoz simulnál, és így tovább. Ebben az esetben azonban nem csak a vizuális elemek, hanem egy auditív hatás is a kapaszkodás cselekedetére sarkallhat minket, az utóbbi időben ugyanis rendszerint hallani lehet a hangszórókon keresztül a következő szöveget: „Kérjük mindig kapaszkodjanak, mert a jármű esetenként hirtelen fékezhet.” Értelemszerűen pedig oda fogsz kapaszkodni, ahová tudsz, vagyis a járműtervezők elgondolása alapján a lecsüngő kapaszkodókba, csövekbe vagy a székeken lévő markolatokba.

Ezt a jelenséget egyébként implicit viselkedésirányításnak nevezik, ami azt jelenti, hogy a fizikai környezet, és annak tárgyi elemei, azok mérete, színe és struktúrája gyakran akaratlanul hatást gyakorolnak ránk, a használókra, amellyel irányíthatják a viselkedésünket. Azt persze fontos kiemelni itt, hogy ez a hatás nem egyirányú, ugyanis folyamatos kölcsönhatásban vagyunk a környezetünkkel. Erre egy későbbi bejegyzésem során részletesebben is kitérek majd.

Nos, ezek után felmerülhet a kérdés, vajon mi magunk hozzuk meg döntéseinket a cselekedeteinkről, vagy közvetett módon a környezetünk és azok (ki)alakítói határozzák meg azokat? Én úgy gondolom, hogy a döntés végső soron mindig a miénk, de a környezetünk, annak sajátosságai, a kialakítása, a tárgyi elemeinek jelenléte, hiánya, elrendezése meghatározza a viselkedésünket sokszor anélkül, hogy tudnánk róla. És hidd el, mindez nem csak a kapaszkodóval van így, ugyanis amikor igénybe veszed a tömegközlekedést, te is ilyen és ehhez hasonló viselkedésirányításoknak vagy kitéve nap, mint nap. Hogy melyek ezek? A folytatásból hamarosan az is kiderül. Addig is, ha eddig nem tetted volna, figyeld meg te is a tömegközlekedés közben a környezetedet, annak irányító erejét akár magadon, akár utastársaidon. Ha van kedved, oszd meg velem is a tapasztalataidat!