Üljek le vagy álljak? – merül fel bennünk a kérdés szinte észrevétlenül, amikor felszállunk egy tömegközlekedési eszközre. Amikor a napokban ezzel a dilemmával találtam szemben magamat, automatikusan jött a kérdés, hogy ha már e két opció között variálok, vajon mi lenne akkor, ha több közül is választhatnék. Innen pedig már egyenes út vezetett ahhoz, hogy a lehető legtriviálisabbnak tűnő kérdéseken kezdjem el törni az fejemet, vagyis hogy miért az állás és az üléseken történő ülés az utazás közben felvett legáltalánosabb pozíció, miért csak ez a két opció merül fel bennünk, és hogy mi egyéb válthatná fel a helyüket.
Egy korábbi bejegyzésemben már írtam arról, hogy részben azért cselekszünk a tömegközlekedési eszközökön úgy, ahogy, mert bizonyos tárgyi elemeknek a megléte egyrészt lehetővé teszi a tetteinket, másrészt irányítja a viselkedésünket. Így van ez a tárgyalt ülés és állás pozíciójának felvételével is, az ülések, valamint a kapaszkodók jelenléte és bizonyos módon való elhelyezése azt sugallja, hogy ezekben a testhelyzetekben használjuk őket. De a kapaszkodásra sarkall a villamosokon hallható figyelmeztető szöveg is, ami azt mondja, hogy „Kérjük, mindig kapaszkodjanak, mert a jármű esetenként hirtelen fékezhet", valamint az alább látható szintén villamosokon lévő matrica.
Ezen túl a járművek méretezésének, az említett tárgyak bizonyos magasságokba történő elhelyezésének, egyéb tárgyi elemek hiányának, valamint meglepő módon még az ablakoknak is jelentőségük van a testhelyzet felvételében. Az ablakok eredendően ugyan azt a célt szolgálják, hogy kitekinthessünk rajtuk – na meg, hogy energiát takarítsanak meg általuk –, mégis csakugyan a fent említett pozitúrákra ösztönöznek. Figyeld csak meg legközelebb, amikor tömegközlekedési eszközre szállsz, hogy az ablakokon csak álló és az üléseken történő ülés során tudsz úgy kitekinteni, hogy ténylegesen lásd, mi mellett haladtok el éppen.
Itt azonban felmerül a kérdés, vajon mi történne akkor, ha az ülések és a kapaszkodók helyett más tárgyakat helyeznénk el a tömegközlekedési eszközökön, vagy ha másképp méreteznénk, esetleg máshová tennénk őket? Valóban alkalmazkodnánk a környezetünkhöz, és annak megfelelően módosulna a viselkedésünk is?
Csakhogy lássátok, egészen pontosan mire gondolok, készítettem néhány fotót arról, milyen utazási formációkra kerülhetne sor akkor, ha egyéb tárgyakkal, vagy ha a jelenlegiek módosított verziójával közlekednénk. (Próbáljátok meg a póztól független tárgyi elemek nélkül elképzelni az utazást.)
Szőnyegek elhelyezésével talán a földön ülve utaznánk.
Vagy akár fekve. De a szőnyeg helyére egy ágyat is elképzelhetünk.
Túl magasra rögzített csövek (és megfelelő kondíció) esetén csimpaszkodva.
Bordásfalak mentén kézen vagy fejen állva.
Esetleg csöveken ülve.
A vizuálisan megjelenített elképzelések talán kissé extrémnek tűnnek, és valószínűleg nem is a legbiztonságosabbak, ennek ellenére – csakhogy válaszoljak a fentebb feltett kérdésre – én úgy gondolom, hogy ha a jelenlegitől eltérő tárgyi elemek lennének a tömegközlekedési eszközökön, előbb vagy utóbb, így vagy úgy, de a környezet sajátosságainak megfelelően módosítanánk a viselkedésünket is. És vannak erre szerényebb példák a villamosok sajátos kialakításának köszönhetően már most is. Gondoljunk csak a 4-es és a 6-os villamosokon az úgynevezett harmonikaszerű csuklókra, vagy a magasított üléseknél az ablak párkányszerű kialakítására, amelyekre előszeretettel ülnek az utasok, ha már nincs szabad ülőhely. És hogy másik villamost is említsek, az 56-os és a 41-es villamos típusok kialakítása azt teszi lehetővé, hogy a kocsik végében, a kapaszkodó cső mögötti részen utazzunk, és vannak, akik csakugyan igénybe is veszik.
Úgy tűnik tehát, hogy nem csak környezetünk határozza meg a tárgyaink használatát, hanem a tárgyaink használata is befolyásolja a környezetünket, hiszen úgy alakítjuk ki, hogy a benne zajló cselekvések és a funkciók hatékonyan megvalósulhassanak. A tömegközlekedési eszközöknek az a rendeltetésük, hogy lehetővé tegyék az utasok szállítását, méghozzá relatíve gyorsan, biztonságosan és kényelmes körülmények között. Az ülések és a kapaszkodók elhelyezése pedig magától értetődően ezt teszi lehetővé. Az már egy másik kérdés, hogy az elképzelés, majd a kivitelezés milyen logika mentén jön létre, olykor ugyanis akadályokba ütközünk, például amikor meg szeretnénk kapaszkodni. Ez a téma azonban úgy gondolom, hogy egy külön bejegyzést érdemel.
Érdekel, hogy milyen hatások érnek a tömegközlekedés során Budapesten? Kövesd a Budapestjárót a Facebookon!
Fotók: Szőnyi Judit
