Múlthét szerdán épp a Deák Ferenc tér aluljárón sétáltam keresztül, amikor megelőzött egy csapat külföldi, majd az egyik ifjú, mielőtt felment volna a felszínre, egy hatalmasat rúgott egy kihelyezett, köztéri kukába. A tette mögött húzódó indítékot nem igazán értettem, de a jelenet gondolkodóba ejtett. Ezen egyébként magam is elmosolyodtam, sosem gondoltam volna, hogy valaha is a köztéri kukákról fogok elmélkedni, és azon fogom törni a fejemet, hogy vajon egy látszólag teljesen egyszerű és jelentéktelen tárgy hogyan hat a közlekedő tömegre, a környezetre, és mi, utasok miként hatunk rá.A budapesti kukák állapota sokatmondó, jól tükrözik, hogy miknek vannak kitéve, az pedig szerintem a használókról árul el sokat, hogy miként bánnak velük (persze, akinek nem inge, az ne vegye magára).  Ha megfigyeljük, egy (jelentős) részük le van szaggatva és/vagy rúgva a tartóoszlopukról, de minimum hiányzik a tetejük, be vannak horpadva vagy csordulásig tele vannak pakolva szeméttel.
Sokak számára talán abszurd és agyament dolognak tűnik (egy kis túlzással) sajnálatot érezni a kukák iránt, de lássuk be, elég sanyarú sors jutott nekik. Azon túl, hogy éjjel-nappal, télen-nyáron az a rendeltetésük, hogy összegyűjtsék azokat a tárgyakat, amiktől meg akarunk szabadulni, vannak utasok, városi lakók vagy turisták, akik rajtuk élik ki az agresszivitásukat, a vandalizmusokat vagy az irka-firka, rajzolási, ragasztási vágyukat. De vajon miért pont ők? Mert rosszkor vannak, rossz helyen?Mondhatjuk azt, hogy a szemetes csupán egy szemetes, de ha jobban belegondolunk, ezek a koszos, sokszor büdös és vállalhatatlanul kinéző tárgyak segítik elő, hogy a tömegközlekedés előtt/után kidobandó szemetet ne kelljen hazavinnünk, a zsebünkben vagy a táskánkban cipelnünk, és ami talán a legfontosabb, a jelenlétükkel arra ösztönöznek minket, hogy használjuk őket. Ezzel nem csak magunkat kíméljük meg a szemétcipeléstől, de környezettudatosan is cselekedhetünk. Lássuk meg tehát a dolog lényegét: embere válogatja, hogy kinek mennyire, de szükség van a köztéri, a megállókban lévő kukákra.

Tény, hogy bizonyos tekintetben a tárgyak hierarchia rendszerében nem kerültek túl magasra, nehéz volna például érzelmileg kötődni hozzájuk, főképp, ha a funkciójukból indulunk ki. Ráadásul köztulajdonban vannak, ami jóval kevesebb felelősségtudatot, megbecsülést is ébreszt, mint például egy saját eszköz. Pedig sokszor jó lenne, ha a tervezők elképzelése szerint ténylegesen is a helyükön lennének, én például már számtalanszor találtam magamat abban a szituációban, hogy későbbre halasztottam a szemétkidobást, mert nem volt a közvetlen közelemben egy sem. A 4-es, 6-os villamos vonalán tapasztalható például az, hogy az eredeti terv szerint látszólag négy kuka volt a megállókban, de valahol ma már csak kettő található, a másik kettőnek csak a helye van meg.
Pedig véleményem szerint egy átgondolt koncepció alapján helyezték el őket a megállóhelyek mérete és megközelíthetősége alapján. Van/volt egy a megállók egyik és a másik végében, hiszen a legtöbb két oldalról érhető el, kettőt pedig a megállón belül helyeztek el. Bármerről is érkezünk tehát, bárhol is álljunk meg, szinte mindig van/volt a közelben egy kuka. A használatukba azonban a logikus tervezésen és a kivitelezésen túl látható módon az is beleszól, miként bánik a felhasználó tömeg a környezetével, és annak tárgyi elemeivel.

Érdekel, hogy milyen hatások érnek a tömegközlekedés során Budapesten? Kövesd a Budapestjárót a Facebookon!

Fotók: Szőnyi Judit