A tájékozódás alapvető tényező a mindennapjaink során még akkor is, ha olykor nem tudatosuló módon zajlik bennünk. Saját magunkat próbáljuk pozicionálni többek között akkor is, amikor egy metrószerelvényen ülve vagy állva valamilyen úton-módon igyekszünk azonosítani, hogy épp hol járunk.

Egy korábbi bejegyzésem során már kifejtettem az álláspontomat arról, hogy szerintem merően másképp tájékozódunk föld felett és föld alatt, hiszen míg az előbbi esetében az ingerek tekintetében gazdag környezet bőkezűen segítséget nyújt, az utóbbinál rá vagyunk utalva a járművek, valamint a megállóhelyek kialakításaira.Ha most kicsit eltekintünk attól a ténytől, hogy a metrókon van hangosbemondó, és hogy figyelemmel kísérhetjük a digitális kijelzőkön, valamint a megállóhelyeken lévő kiírásokat, képzeljük el, milyen lenne a tájékozódás a 2-es metrón utazva, ahol olyannyira uniformizálódtak a megállóhelyek (legalábbis a nagy részük), hogy véleményem szerint pusztán a designjuk alapján többségében csak tudatos megfigyelés és/vagy sok utazás által lehet felismerni őket. Habár a gyakori jövés-menés és a megállóhelyek apróbb jellegzetességeinek az észlelése nem feltétlenül jár kéz a kézben egymással. Azt gondolom, hogy ha nincs sajátos formája, kialakítása egy helynek, akkor kevésbé marad emlékezetes (és ez az idő múlásával sem változik túl gyakran tekintve, hogy egyre megszokottabbá, unalmasabbá válik), ezáltal kevésbé segít az eligazodásban is.

Ha viszont sajátos formavilág, szín és anyaghasználat jellemzi a megállóhelyeket (mint például 3-as metrónál), amik felhívják magukra a figyelmünket, akkor nincs szükség komolyabb erőfeszítést tenni arra, hogy támpontokat keressünk az azonosításra. A 2-es metró megállóhelyeinek nincs egyediségük, egy-két észlelés szempontjából jelentéktelen forma- és színbeli különbségtől eltekintve számomra szinte ugyanolyanok. Persze, ha akarunk, találhatunk jellegzetességeket, de a tájékozódás szempontjából az már régen rossz, ha szándékosan fel kell kutatnunk őket. Egy jó föld alatti megállóhely véleményem szerint akkor jó, ha a biztonságos, komfortos és kényelmes várakozás lehetőségeinek megteremtésén túl kompenzálja a környezetből érkező ingerek hiányát, vagyis a maga módján egyedülálló, ezzel is segítve az eligazodást.

Ez azonban csak az én véleményem, az én tapasztalataim. Csakhogy kicsit izgalmasabbá tegyem a dolgot, és egyben visszajelzést is kapjak arról, miképpen tájékozódnak utastársaim a föld alatt, egy kis játékra invitállak titeket. A feladat a következő: a 2-es metró valamennyi megállóhelyéről készítettem egy-egy fotót úgy, hogy ne látszódjanak a megállóhelyek kiírásai. A ti dolgotok az, hogy megpróbáljátok kitalálni, melyik kép hol készült, emellett pedig az is érdekelne, hogy mi alapján következtettek erre, és milyen gyakran fordultok meg ezen a vonalon. (Nyilván más képen és egy metrón utazva látni egy megállót, de ettől most tekintsünk el.)

A célom nem az, hogy bármiféle negatív képet ébresszek a közönségben a 2-es megállóhelyeiről, pusztán a kíváncsiság vezérel, vajon a hasonló megállóhelyek ellenére, a kevésbé jellegzetes/szembetűnő különbségeket milyen mértékben észleljük, és tudjuk-e hasznosítani őket a tájékozódás során.

Lássuk a képeket (nem a megállóhelyek sorrendjében helyeztem el őket):

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

Sikerült felismerned a fotókon látható megállóhelyeket? Írd meg nekem kommentben, kíváncsi vagyok a tapasztalataidra!

Érdekel, hogy milyen hatások érnek a tömegközlekedés során Budapesten? Kövesd a Budapestjárót a Facebookon!

Fotók: Szőnyi Judit